A testi intimitás az egyik legváltozatosabb szelete életünknek. Ennek oka, hogy a szex meglepően nagyszámú és változatos szerepeket tölt be az emberek életében és a társadalomban is.
Sokaknak cél például a gyermeknemzés, ezt akár megfogalmazhatnánk úgy is, hogy ez lenne a szexualitás evolúciós célja. Egyértelmű azonban, hogy az emberek esetében jóval többről van szó, mint az utódok világrahozatala – nagyon ritka, hogy megelégszünk ennyivel. A szex ugyanis az egyik legfontosabb élvezeti forrásunk, mely időnként olyan elsöprően erős hatást gyakorol ránk, hogy a józan eszünket is sutba dobjuk (de ez legyen egy másik cikk témája).
A szexualitás sokfélesége egyrészt nagyszerű, hiszen számos módon megélhetjük az örömöt és a sikert, például abban, hogy sok partnerrel és változatos szexuális élettel büszkélkedhetünk, vagy éppen azáltal, hogy egy, tartós kapcsolatban tapasztaljuk meg az izgalmak sokszínűségét.
A sokféleségnek azonban van egy komoly hátulütője is: több a lehetőség a „hibázásra”.
Ha egy ponton valami nem működik, a sikertelenség élménye a többi területre is könnyen kiterjedhet – a terméketlenség például teljesen elveheti az ember kedvét a párjával való intimitástól, más pedig a kisszámú partner miatt juthat arra a hibás következtetésre, hogy nyilván rossz a szexben.
Mivel a szexualitást megannyi társadalmi tabu övezi, eleve nehéz nyíltan, cukormáz-mentesen beszélni róla, és ez sokszorosan igaz a szexszel kapcsolatos problémákra. Ha valaki halmozza a sikereket, azt elismerjük ugyan, de akkor sem vitatjuk meg részletesen a dolgot, ha pedig valamilyen nehézség lép fel, vagy egyszerűen csak az átlagostól eltérő dolgokat kedvel, akkor szokás igazán hangoztatni, hogy ez bizony magánügy, nem tartozik másokra. Ez azonban téves hozzáállás: a szex nagyrészt társas tevékenység, azaz nem egyedül csináljuk, így a nyitottsággal és a tabuk megszüntetésével jelentősen egészségesebb és kiegyensúlyozottabb intim életet alakíthatunk ki. Ennek sarkalatos pontja a szégyen megszüntetése.
Amikor úgy érezzük, kudarcot vallottunk, vagy egyszerűen kilógunk a sorból, az gyakorlatilag arról szól, hogy attól félünk, nem töltjük be az elvárt helyünket, és emiatt mások elítélnek és furcsának tartanak. Különösen nehéz ez, ha az élet egy annyira fontos területéről van szó, mint az intimitás. Amikor ez a félelem felüti a fejét, akkor éljük át az egyik legfájóbb érzelmet, a szégyent.
A szégyen az érzelmek azon csoportjába tartozik, amelyet a pszichológia összetett érzelmeknek neveznek, ami arra utal, hogy többféle összetevőre bontható le. A szégyen táplálkozik egyrészt a szomorúságból, melyet afelett érzünk, hogy mások nem fogadnak el minket. Része továbbá a félelem is, amelyet mások véleménye, esetleges ítélete miatt élünk át. Kapcsolódhat hozzá továbbá az önmagunk és mások iránt is érzett harag és megvetés.
Tehát, ha szégyennel küzdünk, tulajdonképpen jó néhány negatív érzéssel harcolunk egyidőben.
A szégyen érzése gyakorlatilag bármihez kapcsolódhat: a partnerek alacsony vagy magas számához; a túl hagyományos (avagy vanilla) vagy túl extrém érdeklődéshez; a szexuális orientációhoz. Attól függően, kit kérdezünk, a szexualitás bármelyik szempontja lehet szégyen forrása. Felmerül ezek után a kérdés, hogy mennyi figyelmet érdemes szentelni a dorgáló hangokra a saját vágyaink megvalósítása helyett.
A szégyen megszüntetéséhez fontos tudni, hogy ez egy tanult érzelem. Nem úgy jövünk a világra, hogy szégyent érzünk amiatt, akik vagyunk. Mire elég idősek leszünk ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjünk foglalkozni a szexszel, alaposan megtanuljuk, mit és mennyire kell szégyellni, és ezeket a kisgyermekkortól belénk nevelt elveket kihívás ugyan felülírni, de közel sem lehetetlen. Bár a szégyen erősen vissza tud minket tartani attól, hogy őszintén beszéljünk elakadásainkról és vágyainkról, végső soron ez csak egy tanult dolog.